HTML

Friss topikok

Ember vigyázz a gyermekre!

"Száz év múlva a világnak teljesen mindegy lesz, hogy milyen autóm volt, mekkora házban éltem. Az viszont nem, hogy segítettem-e egy gyermeknek"/Esvak/

P1010985-001.JPGPilipecz Mária blogja

Bár elmúlt május 25-e, egyszerűen nem hagy nyugodni a téma.

Megdöbbenve hallgatom az egyik kereskedelmi tévé könnyed, reggeli műsorában:

Minden évben csak Magyarországon 80-90 között van azoknak a gyerekeknek a száma,akik soha többé nem kerülnek elő.

Fel tudod ezt fogni?

Nem az elcsavargó, duzzogó vagy kalandvágyó kamaszokról, intézetből lelépő,  családjuk után keresgélő fiatalkorúakról beszélek. Nem is a váláskor a gyereken huzakodó szülők által "elrabolt" gyerekekről.

Természetesen az elcsavargás okait is érdemes lenne feltárni és küzdeni ellenük, mert az esetek nagy részében fizikai vagy lelki bántalmazás hatására indulnak neki a világnak a gyerekek.arctalan gyerek.jpg

Arra is érdemes lenne nagyobb figyelmet szentelni, hogy az erre szakosodott bűnözők - sőt, bűnbandák - ne kényszeríthessék a csellengő gyerekeket, fiatalkorúakat koldulásra, prostitúcióra, bűncselekményekben való közreműködésre. De most (még) erről sem akarok beszélni.

Az eltűnt gyermekek száma 8-11 ezer évente -volt már 14 000! is , de 98 százalékuk 3 napon belül, további egy százalékuk az elkövetkező 90 nap során előkerül.árny.jpg

Ne lélegezz fel! Csak statisztikailag hangzik jól. Még egyszer le kell írnom, hátha több ember agyába befurakodik a hír:

Magyarországon évente az eltűnt gyerekek egy százaléka -  közel 100 gyerek nyomtalanul, ÖRÖKRE ELTŰNIK, SOHA NEM LÁTJA VISZONT A CSALÁDJÁT, HOZZÁTARTOZÓIT!

Kicsit utánanéztem:

Ha egy gyerek elvész, az első 24 órában adatgyűjtést folytat a rendőrség, egy nappal később körözést adnak ki. A gyerekek felkutatásával összefüggő tevékenységeket az ombudsman is vizsgálta. jelentésében azt állapította meg, hogy a jogi szabályozás hiányos, nem egyértelműek az eljárás szabályai. Nem egységes az adatgyűjtés, nincs számon kérhető kötelezettség sem az állam, sem a családok számára a gyerekek védelmében.Szabályozatlan az eltűnések okait vizsgáló hatóságok és a gyermekvédelem tevékenysége is.

A különböző, gyerekekkel foglalkozó szervezetek, szakemberek nem hangolják össze a tevékenységüket, így nincs egy védőháló, melyen az elveszett, vagy megszökött gyerekek"fennakadnának".

A bűnözők pont az első órákban céltalanul őgyelgőket lesik ki, és csábítják" magukkal segítséget ígérve.

A HVG.hu szerint emberkereskedők célországa lettünk, Hollandiában a bordélyok magyar prostituáltakkal vannak tele, akiknek jó részét tizenéves kislányként csalták- vagy hurcolták, rabolták el..

A legtöbben közülük nem így tervezték az életüket.Hol van ilyenkor a jog, a törvény, az Únió?

Hogy lehet az, hogy a híradókban vezető hír lehet, ha egy celeb szakít, vagy új kapcsolatba kezd, megtudhatjuk hol nyaral, mit eszik - vásárol?

Mindeközben ritkán halljuk, hogy "ma, itt-és itt, ilyen-és ilyen körülmények között eltűnt egy gyerek. Kérjük a környéken élőket, segítsenek!" Erre nem telik a drága műsoridőből?

Sms üzenő falakon fut a sok jókívánság -és hozzászólás.

Óránként egyszer miért nem látjuk az éppen elveszett gyerekek adatait? Naponta egyszer akár az összeset is...

A közösségi oldalakon már vannak olyan oldalak, ahol eltűntekkel, csellengőkkel foglalkoznak - talán eljut a hír elég felhasználóhoz, aki akar és tud segíteni. Inkább száz téves megosztás, mint egy elveszett kisgyerek..

De elsősorban: hol vannak a szülők, a család?

Fontos a tejes doboz-kampány,  Ezer Lámpás Éjszakája... stb, de könyörgöm, ne kirakodóvásárral és jó kis összejövetelek szervezésével akarjuk megoldani a problémát! Azok a szülők, akik jelen vannak e rendezvényeken, remélhetőleg  kellőképpen ügyelnek a gyerekeik biztonságára, és a figyelem felkeltésével többeknek is példát mutatnak.

Igen, mindent meg kell próbálni az elveszett gyerekek előkerítésének érdekében -és azt olvastam, a világban több mint ezer gyerek került elő az élelmiszerekre-egyebekre ragasztott képek segítségével, Magyarországon 12 ---de elsősorban ne hagyjuk elveszni a gyerekeinket!tejesdobozjpg.jpg

Figyeljünk a saját- és a mások gyerekeire!

Utcán, plázában, szórakozóhelyen--bárhol--vegyük észre, ha egy gyerek láthatólag csavarog, egyedül, vagy nem megfelelő, gyanús társaságban van.

Ha nem egyértelmű a helyzet, ne sajnáljunk rákérdezni, utánajárni - mit keres ott, miért van a szülei nélkül?

Üzletközpontban sokszor látok "gazdátlannak" látszó kicsi gyermeket-  a felnőttek rá se néznek, talán nem is látják a kirakatok bűvöletében...Megvárom, míg előkerül a szülő akkor is, ha nem örül túlságosan, hogy rajtakaptam - nem figyelt eléggé a kicsire.

Apák, anyák hol vagytok? Miért hagyjátok??? Tényleg csak a szerzés, a pénz számít? Divat az önmegvalósítás, szeresd magad, mert megérdemled, a gyerek egyre gyakrabban nyűgként, teherként jelenik meg a szülők életében-nem örömforrásként.

Miért hagyod magára? egyedül? Elemi joga, hogy biztonságban legyen -és elemi kötelességed, hogy gondoskodj erről!

Értem én, vannak sokan, akik a megélhetésükért küszködnek. De odafigyeléssel, rokon híján szomszédok, barátok, iskolatársak szüleinek segítségével igenis meg kell szervezni, hogy a gyerekek biztonságban legyenek!

0tejesdjpg.jpg

Ne szégyellj szívességet, segítséget kérni, ha a gyereked biztonsága, élete a tét!

Ha már csak emlék marad - egy kép egy tejes dobozon - hiába tennél többet.


Címkék: biztonság eltűnt gyerekek gyerekvédelem

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://czmarka-2962.blog.hu/api/trackback/id/tr635331488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steve4security12 · www.ormester.hu 2013.05.29. 20:17:58

Nagyon jó ki írás., bár egy kicsit tanárosnak tűnk. Nem is gondoltam volna. hogy ennyi gyerek tűnik el évente...

államigondozotté 2013.05.29. 23:34:55

Kedves Mária ! Nagyon jó hogy megírta. Széles körben kellene terjeszteni. A megelőzés minden eszközzel. Gyerekeinkért..

Marka2013 2013.05.30. 17:32:43

@steve4security12: Nem véletlenül tanáros..:)
sokan nem gondolják végig, mit jelenthet ez évente kb.száz családnak.

Marka2013 2013.05.30. 17:34:31

@államigondozotté: Köszönöm a kedves hozzászólását. Keresem a lehetőséget, kapcsolatot olyan szervezettel, csoporttal, amely tud és akar segíteni.

cides 2013.05.30. 22:38:28

cccc. most vettem levegőt félelmetes hihetetlen el se tudom képzelni mit csinálnék. Vajon van e statisztika arra nézve hogy egy családból melyik gyerekek tűnnek el leggyakrabban például esőszülött ,vagy legkisebb vagy középső ?

Marka2013 2013.05.31. 18:01:19

@cides: Kifejezetten ilyen statisztikával nem találkoztam, de még utánajárok a témának részletesebben.

v2peti 2013.06.02. 01:15:42

Ezt a prostidolgot nem egészen értem! Miért nem leplezi le a holland rendőrség az ottani illegálisan dolgozó lányokat! Mivel az ottani (legális) kupikban a munkához érvényes TAJ-szám (holland) és bejelentett munkaviszony szükséges, valamit orvosi igazolás is, ezért le kellene bukniuk! Mégis egész sokáig megússzák a futtatóik a dolgot! Holott ott valószínűleg van jópár kiskorú is. (16-18 évesek)

TupakkaMinutti 2013.06.02. 04:50:55

az a baj, hogy sztem azok a szulok akiket ez igazan erint, nem ettol az irastol fognak fordulatot tenni es foglalkozni a gyerekeikkel. akik meg szeretik a gyerekuket es szamit nekik azok meg ugyis a toluk telheto legtobbet megteszik erte.
szal ez ilyen ketsegbe esett "kutba kialtas", mivel erdemi eredmenyt egy ilyen irassal nem lehet elerni.

csaladtag 2013.06.02. 07:46:57

"Erre nem telik a drága műsoridőből?"
Nem, mert ez nem szórakoztató. A szórakoztató az, hogy Kis Cilikének leesett a műkörme, elveszett a pincsije és hasonlók. Hogy eltűnt egy gyerek, ami, a számokat tekintve szinte mindennap megtörténik, nem az. Ezért nem is fogják bemondani a (kereskedelmi) televíziókban. Kivéve, ha a fb-on vagy egyéb helyeken a család és az ismerősök olyan hype-ot csapnak az eltűnés körül, hogy abból hírérték lesz, azaz, szórakoztatóvá válik. Ne legyünk álnaivak, így működik a televíziózás.

Egyébként nem értem, miért használsz többes számot: hagyjuk, hogy így legyen? A szülő (jó esetben) vigyáz a gyerekére. Mindenki vigyázzon a másikéra is? Mit vársz tőlem, tőlünk?

Loona 2013.06.02. 08:38:15

Régen, volt a Csellengők című műsor, ahol eltűnt gyerekeket, felnőtteket mutogattak. Ez van még ma is? Hasznos lenne valamelyik kereskedelmi csatornán ilyet indítani. Bár tudom, nehéz lenne, mert a ker. csatornák nézőit tényleg az érdekli jobban, hogy X celeb mit reggelizett.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.02. 08:55:46

sokkoló szám, egy is sok lenne, de 100!?!?!

hower 2013.06.02. 09:16:01

"Hogy lehet az, hogy a híradókban vezető hír lehet, ha egy celeb szakít, vagy új kapcsolatba kezd, megtudhatjuk hol nyaral, mit eszik - vásárol?"

Ez is szépen mutatja azt, hogy mennyire értelmetlen és ostoba módon működik a média, nem kis részben azért, mert igyekszik hűen kiszolgálni az átlag szellemi életét és érdeklődését. Ha az embereket elsősorban a agyhalott zombi sztárjaik anyagcsere rendellenességei érdeklik ikább, mint a saját gyerekük, a média ezt milligrammra pontosan kiszámítva fogja nekik adagolni.

jánosbácsi (törölt) 2013.06.02. 09:35:18

@v2peti: Mert fizetnek nekik.....szövevényes dolog ez!

Marka2013 2013.06.02. 13:23:58

@Nervus: Köszönöm, csatlakoztam, osztom.

Marka2013 2013.06.02. 13:31:10

@Nervus: @java786: Köszönöm, még sokszor el fogom olvasni. Minél többen foglalkozunk a témával, annál jobb.Szülőként a megelőzésre szeretném felhívni a figyelmét mindenkinek, de fontosak ehhez az adatok és a lehetséges okok feltérképezése is.

Marka2013 2013.06.02. 13:41:22

@v2peti: Akik a bordélyokat üzemeltetik, olyan kapcsolatrendszerrel és anyagi forrásokkal rendelkeznek, ami lehetővé teszi a szabályok megkerülését. Nem tehetünk mást, mint megpróbálunk vigyázni a gyerekre - amíg lehet.

Marka2013 2013.06.02. 13:42:24

@TupakkaMinutti: Igazad van, de ha elegen kiabálunk, mégis egyre többen fogják meghallani.

Marka2013 2013.06.02. 13:47:21

@csaladtag: Igen, szeretném, hogy egymás gyerekére is figyeljünk. Nem megyek el úgy egy gyerek mellett, hogy ha valami "furcsa" körülötte, ne kérdezzem meg, tudok-e segíteni.
Ez nem sok - de ki tudja? Egy gyerek is számít-bárkié- és rajtam ne múljon...

Marka2013 2013.06.02. 13:50:53

@Loona: Vannak újabb fórumok, annyi eredménye máris volt a "kiáltásomnak", hogy felvettem a kapcsolatot velük. És minél többen leszünk, annál több a remény, hogy csökkenteni tudjuk azt a számot...:)

Marka2013 2013.06.02. 13:54:47

@hower: Ha a tévében, újságban neten valaki számára segítséget kérnek, mindig megmozdul az ország - aki tud, segít-ilyenek vagyunk mi magyarok, csak ez is ritkán lesz hír..
Amikor eltűnt kisgyereket kell keresni, mindenki megy, aki "él és mozog". Csak ritkán szólnak...ezen kéne változtatni.
süti beállítások módosítása