HTML

Friss topikok

Ember vigyázz a gyermekre!

"Száz év múlva a világnak teljesen mindegy lesz, hogy milyen autóm volt, mekkora házban éltem. Az viszont nem, hogy segítettem-e egy gyermeknek"/Esvak/

Előző írásomban – többek között - az alternatív gyermekellátás lehetőségeiről, ezek fejlesztésének szükségességéről volt szó.

Cinkotán, a Sün Balázs Gyermekfelügyeletben már megvalósult a magas színvonalú szolgáltatás.

Ez a 0 – 4 éves gyerekek napközbeni ellátását felvállaló minibölcsi bárhol a világon megállná a helyét.

Toncsi, az alapító-tulajdonos négy gyermeke mellett 6 éve kezdett bele álmai megvalósításába otthonában.

Ez itt a nyugalom szigete. A gyerekek családias környezetben, kis létszámú csoportban, egyéni igényeiket figyelembe vevő, koruknak megfelelő, jól felépített napirend szerint élnek.

Az igényesen kialakított és felszerelt tágas, világos foglalkoztató szobában játékok garmadája ösztönzi változatos tevékenységre a kicsiket. Látszik a hozzáértés és az igényesség a játékok kiválasztásában: magas minőség, változatosság, sokoldalú használhatóság jellemzi őket - teret adva a gyermeki kreativitásnak.

Reggeli után irány a játékos polc, mindenki talál magának tevékenykedni valót önállóan, vagy a gondozó kezdeményezésével.

SB kép50_n.jpg

 Építenek várat vagy vasutat, főznek a babakonyhában, babáznak, legóznak, gyurmáznak vagy mesekönyvet lapozgatnak,  - és köszönik szépen: minden nap rengeteget fejlődnek.

A rendezett kert is a gyerekek rendelkezésére áll. A hozzáértő szemmel kiválasztott játékszerek mind a kicsinyek különböző képességeinek fejlesztését szolgálja. Persze őket a változatos, vidám, színes környezet inspirálja.

 SB blogkép 5.jpgAkár benn, akár kinn –derűsen, elmélyülten „dolgoznak” – korukhoz képest meglepően sokáig képesek egy-egy tevékenységre összpontosítani, amivel jelzik, hogy jó helyen –és jól érzik magukat - de ha energiájuk, mozgásvágyuk túl sok- bepattannak kicsit a trambulinba, és kacagva ugrálnak – szinte repülnek.

 A friss gyümölcsből álló tízórai után az aprónép levonul a tornaterembe, és miközben remekül érzik magukat, hiszen mozognak, JÁTSZANAK –  észrevétlenül rengeteget TANULNAK a fejlesztő pedagógus irányításával.

A pedagógusok kiválasztása is alapos körültekintéssel, szigorú követelmények szerint történik, így a gondozóváltás sem okozott nemrég zökkenőt a gyerekek mindennapjaiban. Hajni néni lelkesedése a garancia, hogy mindennap mesélős, mondókázós, dalolós közeg segítse a beszédfejlődést, a szókincs gyarapodását.

 Szinte a hét minden napjára jut fejlesztő foglalkozás. Ide „külsős” gyerekek is járnak szüleikkel együtt, hogy belekóstoljanak a közösségi életbe.

SB kép_n.jpg

A TSMT /tervezett szenzomotoros tréning /egy olyan mozgásterápia, ahol a gyakorlatsorok tematikus fejlesztési lehetőséget nyújtanak több korosztály számára.

SBkép10_n.jpgRegressziós módszer, ami azt jelenti, hogy olyan ingerek pótlására törekszik, amelyek egyrészt kimaradtak, vagy elégtelennek bizonyultak az adott gyermek korai életszakaszában, illetve törekszik a kóros, vagy kórosnak minősülő reflexek gátlására, integrálására. Csecsemő-kortól egészen a kamaszkorig alkalmazzák  a módszert az idegrendszeri érési folyamatok serkentésére, az ontogenetikus mozgásfejlődés tanítására, a tudatos,  helyes, célirányos mozgáskoordináció kialakítására és megerősítésére, valamint az önszabályozó pszichés funkciók érésének elősegítésére,  és az eredményes tanulást lehetővé tévő  különböző részképességek célzott fejlesztésére.

süni650803578290388_1332865576_n.jpg

 

 

 

 

 

 A feladatok  játékosak, figyelembe veszik az adott életkori sajátosságokat, testi és szellemi  adottságokat. A terápia során sok érdekes eszközt és játékot használnak, melyekkel a gyerekek szívesen tevékenykednek. A kétévesek is hordják, építik a szellemesen összeállított  akadálypálya elemeit – alig várják, hogy kezdődjön a móka.

A zenebölcsiben is sokféle inger, élmény éri a gyerekeket, többféle kitalált helyzetet, jelenetet élnek át, játszanak el az apróságok. A népdalok, mondókák, gyermekdalok olyan ősi tudást hordoznak, amit a kicsik már azelőtt megértenek, hogy beszélni tudnának. A mondókák ritmusára végzett ismétlődő mozgások arra is jók, hogy  összehangolják az agy és a test különböző területeinek működését.

 A kreatív maszatoló foglalkozásokon egészen kicsi, 3-4 fős csoportokban alkotnak a gyerekek mindenféle -kis kezeknek való- csudákat Szilvi néni  hathatós támogatásával.

Maszatolón.jpg

 

 

 

A festék, a ragasztó néha oda is kerül, ahová nem kéne-de ez nem zavar senkit az alkotásban és az elkészült mű élvezetében.

Maszat2_n.jpg

 

 

 

 Az már csak ráadás, hogy a bölcsisek és a „külsős” gyerekek a sokféle képesség fejlesztése mellett észrevétlenül sajátítják el a társas együttlét szabályait.

Toncsi mindenhol ott van, mindent észrevesz: ha kell, ruhát, pelenkát igazít, vezetgeti védenceit az akadálypályán kiigazítva a mozdulatot, orrot vagy popsit töröl, apró nézeteltéréseket simít el, ha kell.

Közben varázsütésre elkészül a finom, változatos, egészséges ebéd – természetesen figyelembe véve a gyerekek ételallergiáját is.. Nem tudom, hogy csinálja, mert mintha közben sem venné le a szemét a gyerekekről..

Sün toncsi6_n.jpgEbéd után minden picurka pillanatok alatt ágyba kerül a pihenőszobában- de Toncsi ilyenkor sem tétlenkedik.

Újabb programokat, foglalkozásokat szervez hihetetlen energiával. Jótékonysági vásár, farsang, nyári tábor- sosem dől hátra elégedetten – mindig a még jobb, még színvonalasabb

ellátásra törekszik. Új tornapad, forgószék …ilyenekről álmodozik – de nemcsak álmodozik: meg is szerzi őket, hogy még több eszközzel segítse a gyerekek fejlődését.

Toncsi védőnőként felismeri a gyerekeknél az esetleges fejlődésbeli elmaradásokat, problémákat, és addig nem nyugszik, míg a szülőkkel a végére nem járnak.

 Részt vehettem a farsangi mulatságon: a tornaterem megtelt régi-és új kis védencekkel -és szüleikkel.Farsang1111n.jpg

 Az oldott, családias hangulat jelezte, hogy minden rendben van a szülőkkel való kommunikáció terén is.

 Kerületünkben  évente 100 -150 gyerek nem jut állami bölcsődei- óvodai férőhelyhez –de ha a Sün Balázshoz hasonló intézmények állnak a szülők és a kicsik rendelkezésére – nem lesz okuk panaszra.

 

 

Szólj hozzá!

Életünk egyik fontos – ha nem a legfontosabb döntése a gyermekvállalás.

Sok tényező befolyásolja, hogy mikor, hány gyermeket vállal egy pár, hány gyermekről tud megfelelően gondoskodni a család.

bölcsi3.jpg

Európában Magyarországon a legalacsonyabb a gyermekvállalási kedv, alacsony a női foglalkoztatási ráta is, különösen a 6 év alatti gyermeket nevelő nőknél - 36%, míg az EU25 átlaga 57,4% .

A 3 év alatti gyermeket nevelő nők foglalkoztatási rátája mindössze 11% az OECD átlag 57,5%-ához képest /2006-os adatok szerint/.

A női foglalkoztatásnak számos hátráltató tényezője van: - foglalkozási diszkrimináció,a rugalmas foglalkoztatási formák alacsony elterjedtsége, a családtámogatási rendszer gyengeségei, társadalmi elvárások, értékek az anyasággal kapcsolatban, a hagyományon alapuló családon belüli munkamegosztás – és a gyermekellátó intézmények elérhetősége.

„Mind nemzetközi, mind hazai kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy akkor magasabb a gazdaságilag aktív társadalmi csoportokban a gyermekvállalási kedv, ha a szülők biztosítva látják munkahelyük, életpályájuk folytonosságát. Ehhez szükség van olyan biztonságos, ellenőrzött és hozzáférhető napközbeni gyermekellátó férőhelyekre, melyekben szívesen és nyugodtan hagyják a szülők a gyermekeiket. Ezen színvonalas, biztonságos ellátóhelyekkel az inaktív családok gyermekeinek a marginalizációját, lemaradását is megállíthatjuk.”(Nagy Ágnes: Napközbeni gyermekellátás helyzetének megoldása)

 A bölcsődék kialakulásának története

A magyarországi helyzetről egy 1853-as jelentésből a következőket tudhatjuk:”..kivált a szegény mesteremberek, gyári munkások és napszámosok kisdedeiket vagy egészségtelen lakaikban, sokszor földalatti, setét és bűzös pinczékben a kenyérkereset ideje alatt naphosszat elzárják, vagy munkahelyére magokkal czipelvén, a szegénykéket nap-, szél-, eső-, hideg-, zörgésnek egyaránt kieszik, s így magzataik már csecsemőkorukban, testben megromolva, vagy elnyomorodva, szép rendeltetésükre alkalmatlanokká, a társaságnak pedig gyakran terhére válnak” /Novák Lajos: A Pesti Első Bölcsőde Egyesület története 1876/

A magukra hagyott kicsinyek megégtek, megfulladtak, súlyos sérüléseket, betegségeket szereztek.

Európa más országaiban is hasonló problémák merültek fel. A városokban a bölcsődék létrejötte szorosan a gyári nagyipar kialakulásához kapcsolódott, s ott merült fel leginkább az igény először, ahol főleg női munkaerőt foglalkoztató iparágak üzemei létesültek.

Az első bölcsődét 1844 november 4-én nyitották meg Párizsban. Berendezése mindössze 12 bölcsőből, néhány székből és feszületből állt,  a párizsi munkások gyermekei, 2 hetestől 3 éves korukig kaptak itt helyet.

Alig 5 év múlva Franciaországban 400-nál is több bölcsőde működött.Példáját csakhamar követte Belgium, Anglia, Dánia, Olaszország, Németország  és Ausztria is.

 Az első magyar bölcsőde 1852. április 21-én nyitotta meg kapuit, fő funkciója már akkor is a napközbeni ellátás volt.

A Pesti Első Bölcsőde alapszabálya korszerű és haladó gondolatokat, szabályokat tartalmazott, kimondta: „Intézetünk feladata, józan és becsületes szülők csecsemőit – míg azok munkáikat végzik – ápolni, tartani és így családi jobblétüket előmozdítani.”

 /Novák Lajos: A Pesti Első Bölcsőde Egyesület története 1876/

régibölcsi2jpg.jpg

 

 

A magyar bölcsődék színvonala azóta nemzetközileg is elismert, a gondozók minden nehézség ellenére hivatástudattal, szívvel-lélekkel - szeretettel végzik munkájukat –igazán sokkal több eszmei, -és anyagi elismerést érdemelnének.

 

 

régibölcsi.jpg

 A jó színvonalú gondozás mellett az utóbbi években előtérbe került az értelmi fejlődés fokozottabb támogatása. Ez megmutatkozik a gyermekek környezetének gondosabb kialakításában, a tevékenységek körének szélesítésében, a fejlesztő játékok, eszközök gondosabb válogatásában, a felnőtt aktívabb részvételében a gyermekek tevékenységében, kommunikációjában.

 Felismerték a bölcsődék, hogy ha az esélyegyenlőség megteremtése, a gyermekek hátrányainak leküzdése, valamint a különböző családi igények kielégítése terén feladatokat vállalnak, akkor nagyon fontos a korai fejlesztés, valamint az alapellátáson túli szolgáltatások feltételeinek megteremtése.

 Úgy tűnik, a szociális ellátások közül a bölcsődei ellátás a jövő legnagyobb kihívása.

1990 óta felére csökkent a számuk, a területi hozzáférés egyenlőtlen, a kihasználtság 114%-os, a 3 éves kor alattiak ellátottsága 2006-ban 6,5% volt.

Nem véletlenül kezdtek a szakemberek új ellátási formákon gondolkozni.

  A Gyermekvédelmi Törvény 41.§ (3)  a hagyományos bölcsőde, hetes bölcsőde mellett további alternatív napközbeni gyermekellátási formákat teszi lehetővé a 3 éven aluliaknak

családi napközi,családi gyermekfelügyelet, házi gyermekfelügyelet. Az összes ellátási forma elve jó, mindnek megvan a maga helye és funkciója, fő cél a gyermekek biztonságos ellátása.

 A családi napközi – népszerű nevén csana egy sokgyermekes család „elvén” működik.

Az előírt tanfolyamot elvégzett személy általában a megfelelő szakhatósági engedélyekkel rendelkező saját otthonában látja el feladatát

Elvileg egészen 20 hetes kortól - 14 éves korig fogadhat be gyermekeket (maximum 7 gyermeket).

A szükséglet növekedését jelzi, hogy 2007-ben már 106 családi napközi kezdte meg működését, és folyamatosan emelkedik a számuk.

Tavaly 1109 családi napközibe összesen 7500 gyerek járt.

 A családi gyermekfelügyelet is a családban nevelkedő gyermekek számára nyújt életkoruknak megfelelő nappali felügyeletet, gondozást, nevelést és étkeztetést. A családi gyermekfelügyelet keretében két évestől négy éves korig gondozható gyermek. A családi gyermekfelügyelet ellátása során - a saját, napközbeni ellátást máshol igénybe nem vevő gyermeket is beszámítva - legfeljebb három gyermek gondozható.

A munkahelyek is felismerték, hogy dolgozóik gyermekeinek ellátása az ő érdekük is. Alakulnak munkahelyi családi napközik, sok cégnél a cafetéria juttatási rendszer részévé vált a gyermekfelügyelet díjának térítése.

 Minden édesanya számára nyilvánvaló, hogy gyermeke számára az a legideálisabb, ha élete első éveit az édesanyjával, szüleivel tölti. Magyarországon a családtámogatási - anyasági ellátások rendszere ezt igen kevés család számára teszi lehetővé,  – de lássuk be, az Eu-ban sem ez  a cél.

A gyermekgondozási ellátásokkal kapcsolatos törvénymódosításokat, 2013. december 18-án hirdették ki a Magyar Közlönyben. Az egyik leginkább várt és legjelentősebb változás, hogy a módosítás alapján a gyermekgondozási díj (gyed) folyósítása mellett lehetőség nyílik korlátlanul keresőtevékenység végzésére, ennek egyetlen feltétele, hogy a gyermek betöltse az 1 éves kort. 

Szalai Piroska, a nők foglalkoztatásának javításáért felelős miniszteri biztos azt mondta: a gyed extra hatására a hat év alatti gyermeket nevelő nők foglalkoztatási rátája 2015-re elérheti a 40 százalékot. A szám 2012-ben 36 százalékos volt, a legalacsonyabb az Európai Unióban.A miniszteri biztos ugyanakkor ezt az értéket is áttörőnek értékelte, mivel a mutató korábban alig több mint 33 százalék körül stagnált. Mint mondta, Ausztriában a csoportba tartozó nők 70 százaléka dolgozik, igaz, jelentős részük nem teljes munkaidőben.Beszámolt arról is, hogy míg 2009-ben valamivel több, mint 26 ezer bölcsődei férőhely volt az országban, 2012-ben ez már meghaladta a 36 ezret, 2014-re pedig négyezres bővítést tervez az Emberi Erőforrások Minisztériuma, így év végére megközelíti a 43 ezret.

Januárban mintegy ezer ember igényelte a gyed folyósítása melletti munkavégzés lehetőségét - mondta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója

Bár mindig nehéz döntés másra bízni a gyermekünket, segít, ha jó helyen tudjuk. Ha nem sikerül bölcsődei férőhelyhez jutni, választhatnak a szülők az alternatív megoldások közül. 

Szüleinknek, vagy akár a húsz évvel ezelőtti szülőknek még nem volt választási lehetőségük, örültek, ha a körzeti bölcsibe, oviba bekerült a gyerek. Ma már nem csak a városokban, de a falvakban is több lehetőségből lehet választani. Sok szempontot kell figyelembe venni a választásnál: a távolságot,a megközelíthetőséget, az intézmény és környéke állapotát,felszereltségét, a pedagógiai szemléletet – de a legfontosabb, hogy a szülők jó érzéssel tudják rábízni kincsüket az óvó nénire. Ha melegség, nyugalom, derű, jó hangulat árad a helyből és a pedagógusokból – akkor  gyermekcentrikus és a kicsi fejlődését lehetővé tevő, segítő bölcsit, ovit sikerült találni - és a szülők is nyugodt szívvel fognak munkába menni. Az sem hátrány, ha a biztonságos, támogató környezet mellett az apróságok életkoruknak megfelelő programokon is részt vehetnekbö4.jpg.

 

Címkék: játszóház bölcsi bölcsőde családi napközi csana gyermekellátás családi gyermekgelügyelet

Szólj hozzá!

A hozzáadott cukrot tartalmazó ételek világraszóló „karriert" futottak be az elmúlt egy-két évszázadban.
Ez a fehér por, amely ma minden háztartásban „alapélelmiszer", nem is olyan régen került az átlagemberek étlapjára. Száz-százötven évvel ezelőtt csak a gazdagabb családok kóstolhatták, még korábban csak az uralkodók asztalán volt található.
Amikor termelése gazdaságossá – és így ára is megfizethetővé vált, akkor fedezték fel az egyszerű emberek konyhájuk számára. A cukorfogyasztás mindennapossá vált.
Honnan a vonzódás az édes ízhez?
Már az anyatej édeskés íze örömérzést okoz, örökre bevésődik a jó érzéshez társuló íz.Ösztönösen vonzódunk a magas energiatartalmú ételekhez, a kemény fizikai munkát végzők hamar észrevették, hogy a nagy cukortartalom plusz energiát ad.gyerek sütikkeljpg.jpg

Még a nyelvünkben is a jó, szép, kedves szinonimájává vált az "édes" /-manapság "cuki" /-jelző.

2 komment


A világháló felnőttek és
gyerekek életének mindennapi része lett.

jatszoteri_halo.jpg

Nem lehet kikerülni a használatát, hiszen a gyerekek az iskolában olyan feladatokat is kapnak, melyet a számítógép segítségével kell megoldaniuk, és nem zárhatjuk el őket attól a hatalmas és érdekes adatbázistól, amit az internet jelent.

Miközben a világháló használatával „kitárul a világ” a szemünk előtt, sok veszélyt is rejt.

Csak akkor tudunk e veszélyek ellen védekezni, ha megismerkedünk velük, és gyerekeinknek is megtanítjuk, hogyan kerülhetik el ezeket.

Fejlettebb országokban már oktatják az online viselkedés szabályait, itthon is érdemes foglalkozni ezzel a témával.

Az előrejelzések szerint a felhasználók életkora folyamatosan csökken, az online kommunikáció a hatodik-hetedik életévben  megkezdődik.

Lányom iskolájában okos kis füzetekhez lehet hozzájutni különböző – a gyermekneveléssel kapcsolatos témakörökben.

Egy 2012-es kiadvány / Az én gyermekem soha / többek között az internet veszélyeire is kitér:

A Microsoft az MSN-en kutatást indított a szülők és 14-18 éves gyerekek online biztonsággal kapcsolatos magatartásáról.

E szerint a szülők 87 %-a beszélt a gyerekével a tudatos és biztonságos nethasználatról - és e szerint 13%-uk nem!

A szülők harmada korlátozással, vagy szűrőprogramok bevetésével igyekszik megvédeni gyerekét a veszélyes tartalmaktól - és e szerint kétharmaduk nem!

A gyerekek jobban tudják használni a számítógépet, mint szüleik, – ez jó hír, mert majdcsak megtanítanak minket is :), viszont az, hogy jobban eligazodnak a virtuális térben, mint mi -nem könnyíti meg az ellenőrzést.

Biztató, hogy 85%-uk használ biztonsági beállításokat a közösségi oldalán, 15 % viszont minden adatát megosztja a nyilvánossággal!

 A válaszadó, több mint ötezer gyerek közel fele vallotta be, hogy nézett már szülei által tiltott oldalakat, játszott tiltott játékokat, valótlan életkort adott meg, 75% volt már vadidegen emberrel online kapcsolatban - és ezt mindössze 4 %-uk beszélte meg szülővel,  tanárral, felnőttel..15% azt is bevallotta, találkozott felzaklató képekkel, videókkal, vagy osztott meg olyan tartalmakat közösségi oldalakon, amivel sérthetett, megfélemlíthetett másokat.

 Jó hír, hogy 41 % nem válaszolt idegen kapcsolatteremtési próbálkozásra, sőt, letiltotta, blokkolta a küldőt- rossz hír, hogy 59% e szerint szóba állt egy ismeretlennel!

Beszédes adat: a gyerekek 67% törli a böngészési előzményeket – azaz titkolja, milyen oldalakra lépett fel.

Magyarországon a több mint másfél milliónyi, 14 éves kor alatti gyerekek 71%-a rendszeresen netezik.

 Elég a százalékokból! Ezekkel az a baj, hogy sokan hátradőlnek megnyugodva, ha azt olvassák, a gyerekek nagyobb része óvatos, mint óvatlan, a szülők nagyobb része figyel oda a gyerek számítógép-használói szokásaira (is), mint aki nem .

De ha utánaszámolunk, a „maradék” néhány százaléknyi gyerek a valóságban nagyon sokat jelent. Mert egyetlen gyereket sem kéne veszni hagyni…a virtuális világban sem.

 Kezdjük a legkisebbekkel! Már az ovisok is használnak telefont, számítógépet - sok esetben a szülők a tv mellé bébiszitternek felveszik ezeket a tárgyakat is.Pedig a kicsiket nem lenne szabad magukra hagyni a virtuális világban, mert számukra ijesztő, felzaklató információkkal találkozhatnak. 1087821_tv_addict.jpg 

Az iskolában negyedik évfolyamtól tanítják a számítástechnikát, és rendszeresen van olyan feladat, ami előírja az interneten való keresgélést.

A szülők egyharmada nem ellenőrzi, merre jár a gyerek az interneten: azt hiszi, ha otthon ül a szobájában, biztonságban van. Sokan a nemtörődömséget liberális nevelésnek álcázzák: azt hiszik, elég a „bizalom”, nem zavarják a gyerek köreit, amíg az nem zavarja őket.

Csakhogy a gyerekek kíváncsisága minden korban sok veszélybe sodorta –sodorja őket, és a szülő feladata, hogy felvilágosítással, neveléssel megakadályozza a bajokat.

A bizalom fontos, és szép dolog a szülő-gyerek kapcsolatban is – de sokszor kiderül, csak üres szólam, mert ha a gyerek előtt nincs példa, nincsenek a szülő által felállított és sokszor átismételt szabályok – akkor a gyerek nem tudja mi az, amit megtehet - mi az, amit nem.

A virtuális világ a felnőtteket is új kihívások elé állítja - ha a gyereket a géphez engedjük, tájékozódnunk kell, mivel találkozhat.

Mit tehetünk?

Mint az élet minden területén - itt is a kommunikáció a legfontosabb. Csak az őszinte, hiteles magyarázat működhet.

Óvodás, kisiskolás korban csakis együtt ismerkedjünk a nettel – és nagyon szűkre szabjuk a képernyő előtt tölthető perceket.A kisgyermeknek napi több órás - lehetőleg szabad levegőn való - mozgásra, szaladgálásra volna szüksége, és igen kevés szülő tudja ezt biztosítani a mai -paradox módon- rohanó világban.A kevés együtt töltött időből ne áldozzunk túl sokat a virtuális életre!

Ebben az írásban nem beszélek függőségről, amit a számítógép túlzott használata okozhat- az egy külön téma, de a világ azon részében, ahol még több gyerek használja -  valós veszéllyé vált, akár az egyéb káros szokások.

Felső tagozatos gyerek esetében is nézzünk rá, hogy feladatmegoldásra használja-e a gépet, vagy elkalandozott. Nyugodtan segítsünk a gyerekünknek, a keresésben - ez esetben jobban tűri az ellenőrzést is!

Időkorlátozással engedjük csak egyedül játszani a nagyobb gyereket is, és csak olyan oldalakon, amelyek veszélytelenségéről a lehetőségekhez képest meggyőződtünk. Szakítsunk rá időt, hogy megnézzük, mivel foglalkozik a csemeténk.

Mutassunk példát! Ha a kamasz talál a szülők gépén tiltott tartalmakat, nehéz meggyőzni, hogy neki miért nem szabad. Sajnos kortársaik úgyis mutatnak nekik olyasmit, amit mi nem szeretnénk, de a rácsodálkozás után azok a gyerekek, akikkel tényleg foglalkoznak a szüleik és nem csak „megtűrik” őket–nem fognak „rászokni” a pornó-és egyéb oldalakra.( Olvastam egy viccet, de nem tetszett: -Marci, tudod, mi az a pornófilm?-vonja félre  az óvónéni a témáról fennen handabandázó gyermeket. -Miért, te nem?-kérdez vissza nagyra nyílt szemekkel a delikvens.)

Mi felnőttek is nehezen állunk ellen egy-egy nyereményjátéknak, csábító vásárlási ajánlatnak, pedig tapasztaltuk már, sok az átverés. Ha a gyerekkel megbeszéljük, mi miért nem jelentkezünk, vagy látja, hogy nem veszünk részt ilyesmiben, nem adjuk meg adatainkat – a példából többet tanul, mintha csak magyarázunk .

Tisztázzuk a szabályokat:

- a számítógépezésre fordított időt be kell határolni ( pszichológusok szerint kisiskoláskor végéig a napi képernyő előtt tölthető idő nem haladhatná meg a 60 percet!).

-az adatok, fotók és jelszavak védelmét sulykoljuk és rendszeresen kérdezzünk rá – hisz a gyerek hajlamos megfeledkezni a számára érdektelen dolgokról.Külön emeljük ki, hogy belépési nevét, jelszavát még legjobb barátainak se árulja el, mert egy "haragszomrád", vagy szakítás miatt kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet.

-ismeretlenekkel párbeszédet ne kezdjen - vebkamerát is csak valós, személyes ismeretség esetén használjon! 

 Minden nap kérdezzünk rá, mit csinált-játszott-olvasott a neten!

Mondhatod: ha akar, becsap – de ha néhány percenként ránézel, merre kalandozik, akkor ez nem egyszerű - főleg, ha  nem a szobájában, hanem a nappaliban, a szemünk előtt netezik.

A számítógépes vírusok miatt fontos tisztázni, hogy ne töltsön le bármit, előbb érdeklődjön - bár ez szinte megoldhatatlan, hisz felnőtt és gyerek egyaránt küldözget, ajánl tartalmakat. Mégis, ha látja, a szülő használ tűzfalat, vírusirtót, és meggondolja mit nyit meg -talán a gyerek is megfontoltabban nyomja meg az enter-t.

Rendszeresen beszéljünk arról, hogy ha csak virtuálisan ismer valakit, az a valóságban mennyire más lehet, teljesen hamis adatokat adhat meg.  Ha találkozni akar egy netes ismerőssel, először a szülei tudtával, közreműködésével tegye. 

Biztosítsuk, hogy baj esetén forduljon hozzánk, segítünk!

Ne osszon meg olyat magáról a kedvenc közösségi oldalán, amit egy gyanús, veszélyes idegennek nem mesélne el az utcán!

Kamaszainknak beszélnünk kell a képeik megosztása kapcsán arról is, hogy beteges emberek felhasználhatják a fotókat és átalakítva, más helyzetben láthatják viszont magukat. Amit mégis meg akarnak mutatni, azt tegyék kisméretű, webes formátumban, személyes infók nélkül - mint lakcím, iskola neve, stb.

Társaikról, közös élményekről csak a beleegyezésükkel szabad posztolni.Közösségi oldalakon ismerősöket szidni, róluk valótlant állítani kimerítheti a becsületsértés, rágalmazás büntetőjogi kategóriáját -annak minden következményével..

Gondolják át, amit ma megmutatnak: képet, videót, azt akár évek múlva is viszontláthatják - és akár megváltoztatott formában..

Mielőbb meg kell tanítanunk gyermekeinknek az internetes  sexting, a  cyberbulling,az uszítás, kibeszélés, kiközösítés fogalmakat-nehogy elkövetővé, vagy áldozattá váljanak

Kevesen tudják, a Microsoftnak több eszköze is van, amivel kontrollálhatjuk a gyerek világhálón való szörfölését :

sz5.jpg

Windows 7 Szülői felügyelet funkciója

Windows Live Family Safety –szűrési foka beállítható a gyerek kora szerint.

Internet Explorer 8 és 9 Szülői felügyelet

Az Xbox360 –ban a játékokat, dvd-ket  lehet szűrni.

Léteznek olyan ingyenes szűrőszoftverek, melyek jelzik, ha a gyerek képet akar feltölteni, és a szülőnek engedélyeznie kell.

Elfoglalt szülőknek ezek a programok segíthetnek, de nem vehetik fel a versenyt az odafigyelő, szeretetteli szülői magatartással.

Tájékozódjunk rendszeresen, használjunk fel minden információt, tapasztalatot gyerekeink védelmében!

Címkék: internetes biztonság

Szólj hozzá!

P1010985-001.JPGPilipecz Mária blogja

Bár elmúlt május 25-e, egyszerűen nem hagy nyugodni a téma.

Megdöbbenve hallgatom az egyik kereskedelmi tévé könnyed, reggeli műsorában:

Minden évben csak Magyarországon 80-90 között van azoknak a gyerekeknek a száma,akik soha többé nem kerülnek elő.

Fel tudod ezt fogni?

Nem az elcsavargó, duzzogó vagy kalandvágyó kamaszokról, intézetből lelépő,  családjuk után keresgélő fiatalkorúakról beszélek. Nem is a váláskor a gyereken huzakodó szülők által "elrabolt" gyerekekről.

Természetesen az elcsavargás okait is érdemes lenne feltárni és küzdeni ellenük, mert az esetek nagy részében fizikai vagy lelki bántalmazás hatására indulnak neki a világnak a gyerekek.arctalan gyerek.jpg

Arra is érdemes lenne nagyobb figyelmet szentelni, hogy az erre szakosodott bűnözők - sőt, bűnbandák - ne kényszeríthessék a csellengő gyerekeket, fiatalkorúakat koldulásra, prostitúcióra, bűncselekményekben való közreműködésre. De most (még) erről sem akarok beszélni.

Az eltűnt gyermekek száma 8-11 ezer évente -volt már 14 000! is , de 98 százalékuk 3 napon belül, további egy százalékuk az elkövetkező 90 nap során előkerül.árny.jpg

Ne lélegezz fel! Csak statisztikailag hangzik jól. Még egyszer le kell írnom, hátha több ember agyába befurakodik a hír:

Magyarországon évente az eltűnt gyerekek egy százaléka -  közel 100 gyerek nyomtalanul, ÖRÖKRE ELTŰNIK, SOHA NEM LÁTJA VISZONT A CSALÁDJÁT, HOZZÁTARTOZÓIT!

Címkék: biztonság eltűnt gyerekek gyerekvédelem

23 komment

süti beállítások módosítása